lantos csaba

Egészen elképesztő méretű naperőművet adtak át Mezőcsáton

2023. június 06. 14:09 | Portfolio, MTI

Egészen elképesztő méretű naperőművet adtak át Mezőcsáton

Gigantikus, 250 MW-os beépített névleges kapacitású, naperőművet adtak át ma Mezőcsáton, amely 440 hektárnyi területet foglal el, 466 ezer napelem táblából áll, és annyi energiát képes termelni, ami elég a kétszázezer lakosú Debrecen fél évnyi, vagy a mintegy 5700 lakosú Mezőcsát 21 évnyi energiafogyasztásának kielégítésére. A Portfolio információi szerint a hatalmas naperőművön már korábban lefutottak a termelési tesztek, és már rá is kapcsolták a magyar villamosenergia hálózatra, így a mostanában gyakran csúcsra futó naperőművi termelési és áramexport adatokban már ennek a projektnek a hatásai is benne vannak. A több, mint 90 milliárd forintból megvalósult beruházás az ország legnagyobb egybefüggő napelemparkját jelenti, ami az összes hazai naperőmű által előállított villamos energia 8 százalékát adja.

Felrobbant a geotermikus energiaprojektek piaca Magyarországon, és ez még csak a kezdet

2023. június 05. 12:05 | Weinhardt Attila

Felrobbant a geotermikus energiaprojektek piaca Magyarországon, és ez még csak a kezdet

Magyarország geotermikus nagyhatalom, de a lehetségesnél jóval kevésbé használjuk ezt ki, amin változtatni kell, és ennek a hosszú útnak még csak az elején járunk – hangsúlyozta a Budapest Geothermal Energy Summit konferencián Lantos Csaba energiaügyi miniszter. Ezzel összefüggésben Biró Marcell, a Szabályozott Tevékenységek Felügyeletei Hatóságának elnöke azt árulta el, hogy az új törvényi keretek óta felrobbant a geotermikus projektek piaca Magyarországon, hiszen az elmúlt 3 hónapban több, mint 70 ilyen projektre adtak be engedélykérelmet a hatósághoz. A miniszter és az elnök egybehangzóan azt hangsúlyozta az eseményen, hogy az energiaszuverenitás érdekében minél nagyobb mértékben és minél hamarabb ki kell használni a geotermikus energia adottságait Magyarországon.

Bemondta Lantos Csaba, hogy meddig üzemelhet a Paksi Atomerőmű

2023. április 21. 13:10 | Portfolio

Bemondta Lantos Csaba, hogy meddig üzemelhet a Paksi Atomerőmű

Lantos Csaba energiaügyi miniszter a Mathias Corvinus Collegium eseménysorozatán tartott előadásában arról beszélt, hogy a kormány folytatni tervezi a paksi bővítést, az országgyűlés támogatásával akár 20 évvel is meg kívánják hosszabbítani a működő atomerőmű élettartamát, aminek a tárcavezető szerint valószínűleg nem lesz nukleáris biztonsági akadálya.

Kiderült: fokozatosan oldaná fel a napelemes csatlakozási stopot a kormány

2023. március 17. 11:35 | Portfolio

Kiderült: fokozatosan oldaná fel a napelemes csatlakozási stopot a kormány

A tavaly október végétől elrendelt lakossági napelemes hálózati csatlakozási stop kapcsán „most azon dolgozunk, hogy felülvizsgáljuk, hol és milyen ütemezésben lehet finomhangolni, fokozatosan feloldani az ideiglenes korlátozást” – mondta a Mandinernek adott interjúban Lantos Csaba. Az energiaügyi miniszter hozzátette, hogy még mintegy 100 ezer olyan háztartás van, amely az október végi jelentkezési határidőig jelezte a hálózati csatlakozási igényét, így tehát ők még tároló telepítése nélkül betáplálhatnak a hálózatba. Arra a kérdésre, hogy a 100 ezer háztartás után mikor engednek telepíteni új napelemeket, amelyek szintén betáplálhatnak a hálózatba, úgy reagált: „Azon leszünk, hogy mielőbb, akár már idén.”

Lantos Csaba: kulcsfontosságú az orosz gázszerződés, akár idén megszűnhet a napelemes csatlakozási stop

2023. március 16. 12:50 | MTI, Portfolio

Lantos Csaba: kulcsfontosságú az orosz gázszerződés, akár idén megszűnhet a napelemes csatlakozási stop

Az orosz gáz továbbra sem nélkülözhető, a hosszútávú magyar-orosz gázszerződés az "energiaellátás biztonságának záloga", és bár talán nem lesz a tavalyihoz hasonló kilengés a gáz árában idén, de nyárra a jelenleginél magasabb lehet az ár – többek között ezeket mondta a Mandiner hetilap csütörtöki számában megjelent interjúban Lantos Csaba. Az energiaügyi miniszter az MTI összefoglalója szerint azt vázolta, hogy 2030-ra a korábban megcélzott 6 GW helyett akár 10-12 GW is lehet a Magyarországon beépített napelemes kapacitás és az új kapacitások hálózati csatlakoztatására hamarosan újra lesz lehetőség, akár még idén. A miniszter a Paks II. körüli bizonytalanságok kapcsán leszögezte, hogy a magyar kormány nem akarja leállítani a projektet, azaz nem akarja elkövetni szerinte azt a hibát, mint a finnek.

Amerikai technológiájú atomerőművet rendelhet Magyarország

2023. március 01. 11:55 | Weinhardt Attila

Amerikai technológiájú atomerőművet rendelhet Magyarország

„A szomszédunkban Romániában amerikai technológiával fog megépülni, Európában elsőként, egy kis moduláris reaktor, úgyhogy ez egy olyan kérdés, amivel nekünk is nagyon komolyan kell foglalkozni és foglalkozunk is. Én ezt a belátható jövőben egy teljesen reális opciónak tartom” – ezt a fontos kijelentést tette Lantos Csaba a XX. Század Intézet keddi videóinterjújában.

Lantos Csaba új típusú reaktorokról beszélt (2.)

2023. február 28. 21:48 | MTI, Portfolio

Lantos Csaba új típusú reaktorokról beszélt (2.)

A kormány ragaszkodik a klímacélokhoz, de ezzel együtt minden lehetőséget meg kell ragadni az energiabiztonság érdekében - mondta az energiaügyi miniszter a XXI. Század Intézet Mozgásban című, kedden közzétett podcastjában. Lantos Csaba többek között jelezte, hogy egy szivattyús tározó erőműben is gondolkodik a kormány azért, hogy a bizonyos időkben megtermelt többlet áramot jól tudja hasznosítani, illetve az ún. kis moduláris erőművek kérdését is komolyan megfontolja a jövőben, akárcsak azt, hogy a meglévő szélerőmű kapacitást a háromszorosára növeli, illetve a nagynyomású gőzt hasznosítását is vizsgálják.

Fenntartható energiamodellt hozott létre az E.ON Szolnokon

2023. február 24. 16:09 | MTI, Portfolio

Fenntartható energiamodellt hozott létre az E.ON Szolnokon

Intelligens, energiahatékony városi energiamodellt hozott létre Szolnokon az E.ON a város önkormányzatával közösen; a mintegy 1,2 milliárd forintos projekt pénteki átadásán az energiaügyi miniszter méltatta a beruházást, amely fenntartható módon fedezi a város energiaszükségletének egy részét, illetve hozzájárul a település klímacéljainak eléréséhez.

Nagy Márton: finanszírozási szerkezetváltás történik Magyarországon, jelentős lépésekre készül a kormány

2023. február 16. 13:12 | Weinhardt Attila

Nagy Márton: finanszírozási szerkezetváltás történik Magyarországon, jelentős lépésekre készül a kormány

Továbbra is beruházás- és exportvezérelt lesz a magyar gazdaság növekedése, de ennek finanszírozási szerkezete megváltozik, mert az EU-pénzek mellett a külföldi működőtőke-beruházásoknak még nagyobb lesz a szerepe, akárcsak az állami beruházásösztönzésnek – jelezte az MVM mai energetikai konferenciáján tartott előadásában Nagy Márton. A gazdaságfejlesztési miniszter azt is elárulta, hogy a kormány várhatóan a jövő heti ülésén dönt majd a minap elindított 700 milliárd forintos Baross Gábor Újraiparosítási Program jelentős kibővítéséről, amely egy hárompilléres tőkeprogramban ölt majd testet és az a célja, hogy az Egyesült Államok által indukált beruházási-támogatási versennyel fel tudjuk venni a versenyt, illetve az Ázsia felőli átrendeződésekre gyorsan tudjon reagálni a kormány. A konferencia első előadásában Lantos Csaba energiaügyi miniszter fontos energetikai bejelentéseket tett, amelyeket ebben a cikkben írtunk meg.

Bréking: egész évben marad a rezsicsökkentett gáz-, áram- és távhőár

2023. február 16. 10:13 | Weinhardt Attila

Bréking: egész évben marad a rezsicsökkentett gáz-, áram- és távhőár

Egész évben nem fog emelkedni se az áram, se a gáz, se a távhő rezsicsökkentett lakossági ára, és a rendszerhasználati díj se emelkedik idén – jelentette be az MVM energetikai konferenciájának nyitó előadásában Lantos Csaba. Az energiaügyi miniszter hozzátette: az átlagfogyasztási korlát feletti lakossági piaci ár egyelőre április 30-ig változatlan marad. A miniszter az előadásában megerősítette azt a minapi jelzést, hogy három CCGT gázerőművet fog megépíteni a kormány 2028-ig, egyet a Mátrai Erőmű mellett, kettőt pedig Tiszaújvárosban. A rezsiárakkal kapcsolatos kormányzati bejelentés éppen azután hangzott el, hogy egy friss tanulmány alapján meglepő adatokat írtunk meg a rezsicsökkentési rendszer kapcsán.

Árfixálás jöhet az önkormányzati áramvásárlásoknál is

2023. január 31. 17:45 | Portfolio

Árfixálás jöhet az önkormányzati áramvásárlásoknál is

Lantos Csaba energiaügyi miniszter az önkormányzati szövetségekkel egyeztetett. Az Energiaügyi Minisztérium közleménye szerint az önkormányzati szereplők méltatták az intézményi földgázárak rögzítésének lehetőségét. Továbbá kiderült az is, hogy az egyeztetés résztvevői kiemelt témaként foglalkoztak az intézményi árfixálás lehetőségének esetleges kiterjesztésével az áramszolgáltatásra.

Megszólalt Lantos Csaba az új napelem elszámolásról

2023. január 25. 09:24 | Portfolio

Megszólalt Lantos Csaba az új napelem elszámolásról

A mai napig gondolkodunk azon, hogy a lakossági napelemeknél 2024. január 1-től az éves szaldó elszámolás havira alakuljon-e át, mert nem az a célunk, hogy ne válasszák az emberek a napelemet, „finomhangolás, átalakítás azonban várható” – közölte a több százezer család számára kulcsfontosságú témában az üzenetet Lantos Csaba az Indexnek adott interjúban. Az új energiaügyi miniszter emellett beszélt a magyar áramfogyasztás várható komoly növekedéséről, az ehhez szükséges erőművi portfólióról és az ötszörösre emelkedő energetikai beruházási szükségletről, az energiaszuverenitás fokozása érdekében az import csökkentéséről, illetve a két paksi erőmű egymással párhuzamos működésének fontosságáról is. A magyar gazdaság előtt álló főbb energiapiaci kihívásokról a Portfolio jövő kedden, január 31-én este egy külön szakmai rendezvényt is rendez, amelynek részletei itt érhetők el.

Kiderült: gázerőművek építését tervezi a magyar kormány

2023. január 18. 19:34 | Portfolio

Kiderült: gázerőművek építését tervezi a magyar kormány

Miután a minap a közrádió adásában jelentette be Paks II. újabb 2 éves csúszását az új energiaügyi miniszter, most egy újabb fontos energiaügyi információt hintett el a Hír TV adásában Steiner Attila. A tárca energiaügyekért felelős államtitkára ugyanis gyakorlatilag azt mondta most először a nyilvánosság előtt, hogy a kormány új gázerőművek építését tervezi azért, hogy a tovább bővülő napelemes kapacitás rugalmas kiszabályozásának kérdését meg tudja oldani.

Rendkívüli időpontban jött a nagy kormányzati rezsibejelentés

2022. december 21. 23:59 | Portfolio

Rendkívüli időpontban jött a nagy kormányzati rezsibejelentés

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnöke kihirdette két új rendeletét a szerda éjszaka megjelent közlönyben, ami tartalmazza, hogy az új időszakban mennyi lesz a gáz és a villamos energia átlagfogyasztás feletti lakossági ára. Ezzel egy időben Lantos Csaba energiaügyi miniszter közleményt adott ki.

Részletes keresés